2010. július 27., kedd 20:43
A csodálatos bourgogne-i kisváros, Beaune adott otthont a Nemzetközi Fekete-ribiszke Szövetség (IBA – International Black-currant Association) második tanácskozásának. Az elsőt két évvel korábban Új-Zélandon tartották és az akkori határozat szerint kétévenként jön össze a faj termesztésének fejlesztéséért, a piaci viszonyok javításáért létrehozott, a tagok adományaiból fenntartott, nem nyereségérdekelt szervezet.
2010. július 27., kedd 20:41
A két világháború között virágkorát élte a hazai gyógynövénykutatás, -termesztés és a vadon termők gyűjtése, exportja, ezért fontosnak tartották az azzal kapcsolatos tevékenységek szabályozását is.
2010. július 27., kedd 20:36
A nemzetközi nevezéktanban Angelica keiskei koidzumi, japánul ashitaba, azaz holnaplevél néven ismert növény egész Ázsiában elterjedt, Európában azonban nem termesztik. A világ gyógyszergyárai a vérkeringés, illetve érrendszer eredetű megbetegedések gyógyítására használják. A szerzők az idén kezdték a próbatermesztését Szentesen.
2010. július 27., kedd 20:28
Nérac gazdag történelmi múltú kisváros Délnyugat-Franciaországban, a Garonne-folyótól nem messze. A várost övező dimbes-dombos környék híres a vetőmagtermesztésről. A környék mezőgazdaságát nézve pedig hangsúlyos a szántóföldi növénytermesztés.
2010. július 27., kedd 20:28
Történelmünk során a növények alapanyagot szolgáltattak eszközeinkhez, házainkhoz, ruházatunkhoz, s az évezredek során az emberi kultúrtörténet részévé váltak. Az otthonunkban ápolt növények, virágok manapság is fontos szerepet töltenek be azáltal, hogy szó szerint színt visznek az életünkbe, és egyfajta kapcsolatot teremtenek a modern civilizáció és a természet között. A természet kimeríthetetlen színpalettával áldotta meg a növényvilágot.
2010. július 27., kedd 20:27
Az idei szélsőséges időjárás próbára tette a szőlőtermesztőket is. A kezdeti felmelegedés hatására gyorsan fejlődött a szőlő, majd a május közepén bekövetkezett lehűlés és a sok csapadék miatt megtorpant a hajtásnövekedés.
2010. július 27., kedd 20:26
Azt már évek óta tudjuk, hogy a nyomtatottnál mennyivel jobb „élő” katalógusból fajtákat választani, a színek sem tévednek és a növekedési jelleg is jobban nyomon követhető. Ám döntésünket még inkább megalapozza, ha olyan termesztési tapasztalatokat hallunk, aminek a végeredményét látjuk is. Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg az egyik látogatóban a Beppler Kft. idei balatonkeresztúri fajtamutatóján.
2010. július 27., kedd 20:21
Dryocosumus kuriphilus gubacsdarazsat 1974-ben hurcolták be az USA-ba gesztenyedugványokkal. Tavaly már tíz szövetségi államban kimutatták. Magoncokkal és oltógallyakkal terjedt el rendkívül gyorsan. Európában Olaszországban találták meg 2002-ben, és feltehetően az onnan vásárolt oltványokkal került be hozzánk. Nálunk tavaly észlelték először, az idén az Olaszországból behozott szelídgesztenyefákon ismét sikerült megtalálni. Gyors elterjedésével tehát számolnunk kell.
2010. július 27., kedd 20:15
A Flora Hungaria Nagybani Virágpiacon 2010 áprilisában Európa legújabb CC-depója nyílt meg azzal a céllal, hogy a környező országok CC-termékekkel kapcsolatos igényeit is kiszolgálja.
2010. július 27., kedd 20:14
Június elsejével elkezdődött, és a tervek szerint csaknem két évig, 2012. március végéig tart a Budapesti Corvinus Egyetemhez tartozó hat és fél hektáros arborétum felújítása. Legfőbb ideje – állítják a fenntartásért felelős szakemberek –, mert a ritkaságszámba menő növénygyűjteményben az épített elemek időközben elavultak, több helyütt veszélyessé váltak.