• A szakma legrégebbi hetilapja! • Fizessen elő még ma!
  • A szakma legrégebbi hetilapja! • Fizessen elő még ma!

Biogáz, támogatással

Biogáz, támogatással

2010. május 25., kedd 21:39

Magyarországon, Lengyelországban és Romániában is meghatározó ágazat a mezőgazdaság, a mezőgazdasági hulladékok alternatív hasznosítása azonban egyelőre még gyerekcipőben jár. Az Európai Unió által támogatott Farmagas projekt elsődleges célja, hogy ezekben a tagországokban a mezőgazdasági hulladékok hasznosításának egyik lehetőségeként népszerűsítse a biogáztermelést.

Századunk egyik legnagyobb kihívása a környezetbarát energia részarányának növelése. Napjainkban a megújuló energia számos kihasználatlan formája ismert, világviszonylatban még is csekély a teljes energiatermelésben betöltött szerepük. Az Európai Unió a meglévő energetikai rendszerek ésszerűbb és hatékonyabb felhasználására, valamint a megújuló energiaforrások elterjesztésére keretprogramot hozott létre és működtet. Az Intelligens Energia Európa program több célterület mellett az energetikát érintő problémák megoldásait, ezen belül a megújuló energiaforrások alkalmazását támogatja, többek között kutatási eredmények nemzetközi terjesztésével.
A 2009 júniusában elindított, az Intelligens Energia Európa program által támogatott Farmagas projekt átfogó célja, hogy három, jelentős mezőgazdaságú európai uniós tagállamban – Magyarországon, Lengyelországban és Romániában – népszerűsítse a biogáz-termelést és -felhasználást, ezzel hatékony megoldást mutasson a mezőgazdasági üzemek hulladékkezelésére. A hulladékok anaerob lebontásával a hulladékkezelési probléma megoldódik, emellett a technológia alkalmazása alternatív jövedelemforrást is kínál. A három célország a téma szempontjából hasonló: meg határozó a mezőgazdasági ágazat teljesítménye, az egy főre jutó biogáz-termelés azonban a legalacsonyabbak közt szerepel az Európai Unióban. A biogáz-termeléssel kapcsolatos széleskörű ismeretátadásra hattagú nemzetközi (spanyol, dán, német, lengyel, román, magyar) konzorcium alakult. Magyarországi tagja a FruitVeB Magyar Zöldség- Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
A huszonnégy hónap időtartamú Farmagas elsősorban a sikeresen lezárult, a VI. Európai Keretprogram által támogatott Agrobiogas elnevezésű közösségi kutatás-fejlesztési projekt eredményeire alapoz. Az Agrobiogas olyan értékes mezőgazdasági hulladékokra összpontosított, amelyek biogáz-termelésre használhatók, ártalmatlanításuk azonban jelentős költséggel jár. A nemzetközi biogáz szakértők által az Agrobiogas program keretében kidolgozott eszközöket – számítógépes alkalmazások, kezelési és működtetési útmutatók – most a Farmagas célországaiban is bemutatják a lehetséges felhasználóknak.
Az ismeretátadásban és képzésben kitüntetett figyelmet kap az Agrobiogas programban kidolgozott négy információs eszköz. Ezek az Anaerob Lebontási Szimulációs Szoftver; a Beruházási Döntéstámogató Szoftver (IDT); a Lebontott Maradványok Hasznosítási Út mutatója; valamint Biogázüzem Működtetési Útmutató.
Az Anaerob Lebontási Szimulációs Szoftver azt értékeli, hogy mennyire hatékony a biogáz-termelés különböző – egynemű vagy kevert – mezőgazdasági eredetű anyagok felhasználása mellett. Az alapanyagok széles körére alkalmazható program anaerob lebontási modell alapján értékeli az adott alapanyag biogáz-termelési tulajdonságait. Az adott biogázüzem műszaki adatai is beállíthatók az üzemre szabott egyedi eredmény érdekében. A kapott eredmények grafikusan is meg jeleníthetők és összevethetők az előzőleg már más alap anyagokra elkészített elemzésekkel.
A Beruházási Döntéstámogató Szoftvernek (ITD) a biogázüzem-beruházást tervez ők veszik hasznát. A program az adott biogázüzem tervezett tulajdonságait és a gáz hasznosítását figyelembe véve, valamint a nemzeti sajátosságok ismeretében értékeli a működtetés gazdasági előnyeit és kockázatait.
A Lebontott Maradvány Biotrágyaként Történő Hasznosításának Útmutatója a szakmai kutatások ismeretében ajánlásokat fogalmaz meg a biogáz-termelésben lebontott maradványok biotrágyaként történő biztonságos felhasználására.
A Biogáz Működtetési Útmutató a nemzetközi tapasztalatokat összegyűjtve átfogó elemzéséket és hasznos ismereteket tartalmaz a biogáz üzem gazdaságos és versenyképes működtetéséhez, emellett az egyes üzemzavarok lehetséges megoldásait is bemutatja.
Magyarországon a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a Farmagas keretében megvalósuló képzési és ismeretterjesztő tevékenység koordinátora. A FruitVeB a következő egy évben három helyszínen, három különböző időpontban (2010. szeptember, 2010. november és 2011. február) több napos továbbképzéseket szervez, többek között bemutatja a cikkben felsorolt eszközöket is. A novemberi rendezvényen lehetőség nyílik működő biogázüzem megtekintésére is. A szervezet várja mindazon érdeklődők jelentkezését, akik részt kívánnak venni a rendezvénysorozaton. A programok pontos helyszínét és időpontját a FruitVeB később teszi közzé a honlapján (www.fruitveb.hu), és lapunkban is. A rendezvényeken való részvétel térítésmentes, a korlátozott létszámra való tekintettel azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az info@fruitveb.hu e-mail címen lehet. A Farmagas projektről a program hivatalos honlapján (www.farmagas.eu) olvashatunk bővebben.

Jasper Attila
FruitVeb  

A cikket a Kertészet és Szőlészet 2010/21. számában olvashatja.

Fizessen elő most!